Mezei László ACC

„Abban támogatlak, hogy konkrét lépéseket tegyél, elérd és fenntartsd az általad megálmodott célt.”

Üzleti coachként és trénerként tartok személyre szabott programokat multinacionális vállalatokat, pénzintézeteket képviselő ügyfelek és vezetők számára. Szakmai programjaimban olyan támogató és aktív tanulási folyamatot igyekszem kialakítani, ahol az ügyfelek saját belső erőforrásaikra támaszkodva hozzák ki magukból a legjobbat, változnak és fejlődnek.
Közgazdász diplomámat a BGF, Külkereskedelmi karán szereztem, MA angol diplomámat pedig a Pécsi Egyetemen. 10 évig egy felsőoktatási intézmény keretein belül is tartottam üzleti kommunikációs és készségfejlesztő kurzusokat.
Tanulmányaimat a Coach Akadémián folytattam, ahol Kvalifikált Business Coach diplomát szereztem. Azóta is elköteleztem magam a coaching ismereteim és eszköztáram kiszélesítése mellett, azért hogy ügyfeleimet még hatékonyabban tudjam támogatni.

Az életem egy új irányba indult el, amikor megismerkedtem a coachinggal. Rájöttem arra, hogy ha a dolgokhoz pozitív irányból közelítek, és a lehetőséget látom a kihívásokban és problémában, az életem szinte magától terelődik a számomra legmegfelelőbb irányba. A coaching segített megérteni, hogy a mindennapjaim és karrierem alakulásáért csakis magamat tehetem felelőssé: lépjek az állandó fejlődés útjára, céljaimat konkrétan fogalmazzam meg, legyek elfogadó és ne bíráljak. A legfontosabb felismerésem pedig az, hogy élvezzem az életet, mert nemcsak a cél, hanem az odavezető út minősége is fontos!

 

Gaál Zita

„Hiszek abban, hogy minden ember képes mobilizálni belső erőforrásait egy cél érdekében és ehhez a coaching hatékony támogatást, erőt és inspirációt ad.”

Több mint egy évtizede támogatok közép és felsővezetőket, ügyvezetőket szakmai programok keretében trénerként és az utóbbi években coachként. Érdeklődési körömbe tartoznak az asszertív kommunikáció, vezetői énkép és énmárka, tárgyalástechnika, prezentációs technika illetve coaching eszközökre támaszkodva a vezetői készségek fejlesztése.

Elkötelezett vagyok egy olyan interaktív tanulási folyamat megteremtése iránt, ahol maximálisan az ügyfelek specifikus igényeihez igazítva, világos célkitűzések mellett kísérem és támogatom az ügyfelet céljai elérésében. Mozgató rugóim a változás, innovatív elemek és folyamatos tanulás, a coaching kifinomult eszköztára, a partnerségen alapuló kapcsolat, a rugalmasság, a tudatosság és spontaneitás kettőssége s nem utolsó sorban a jó hangulat.

Több mint tíz éves oktatási tapasztalatot is szereztem egy felsőoktatási intézményben. Közgazdász diplomámat a BGF, Külkereskedelmi Főiskolán szereztem, angol nyelvből a Pécsi Egyetemen szereztem egyetemi fokozatot, majd business coaching tanulmányokat folytattam és Kvalifikált Business Coach diplomát szereztem. A Rotary Klub ösztöndíjasaként hosszabb ideig az Egyesült Államokban tanultam, ott végzett karitatív tevékenységeimért San Antonio Díszpolgára címmel tüntettek ki.

A sportolás, utazás, új kultúrák felfedezése segít abban, hogy megőrizzem egyensúlyomat. A belső harmónián túlmenően fontos, hogy ezt megteremtsem a környezetemben is, ezért érdekel a lakberendezés, a belső design.

 

Milyen coachok vagyunk?

Olyanok, akik

  • a megállapodás előtt tisztázzák az elvárásokat, célokat és vállalásokat
  • betartják az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) etikai kódexét, amelyek többek között a titoktartásra, érdekellentétekre, harmadik fél bevonására, információ átadásra vonatkozik
  • figyelmesen hallgatnak és a sorok között is tudnak olvasni
  • nemcsak az elmondottakra, hanem az „el nem mondottakra” is figyelnek
  • a témát kiszélesítik, majd fókuszálnak
  • a saját korlátaival tisztában vannak, például nem viselkednek terapeutaként, mentorként; tanácsadóként is csak külön felkérésre
  • tisztelik és becsülik az ügyfelet, a kapcsolat jellege professzionális munkakapcsolat
  • mozgatórugóik a folyamatos szakmai fejlődés és tanulás